Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Csepeli Miklós
2011. október 5.

Aranykor – Szemelvények a 30-as évek bridzshíreiből

A 30-as években született magyar versenybridzs rohamléptekkel hatolt a társadalomba. Egyre-másra születtek a bridzsszalonok, verseny versenyt követett a fővárosban és vidéken egyaránt. A nemzetközi viadalokon játékosaink néhány év alatt meghódították Európát. A robbanó játékoslétszám és a sikerek következtében minden jelentős újságnak volt bridzs rovata, ahová jeles szerzők, többek között Darvas Róbert és Ottlik Géza is írtak. A lapokban a szakmai anyagokon kívül hírek és anekdoták is megjelentek. Összeállításomat az újsághasábokból ollóztam, egyes esetekben némileg lerövidítve. Az eredeti szövegeket a téma hatására felébredő gondolataim követik.
Szemere Róbert
2011. október 1.

Amatőr IMP-párosbajnokság és -döntő

Az elmúlt években rohamosan csökkent a bajnokságok legalsó osztályaiban indulók száma. Ez nem csak azt jelenti, hogy kevesebb a kezdő vagy fiatal játékos, hanem arra is utalhat, hogy a felsőbb osztályokban megüresedő helyeket is az alsóbb osztályokból töltik fel. A végeredmény azonban ugyanaz: csökken a versenyzők száma.
Koltai Gábor
2011. szeptember 29.

Csak ne kapkodj! – csb I/A 3. forduló

Izgalmas partikkal kezdődött ez a forduló, még a hortyogó maci is felébredt álmából, és érdeklődve követte az eseményeket. A csaták nagy része a licitekben zajlott, az első partiban viszont egy olyan eset kerül terítékre, amikor a felvevőjátékos válaszút elé került.
Koltai Gábor
2011. szeptember 22.

Csak ne kapkodj! – csb I/A 2. forduló

Megint vissza kell térnem a mezőn gondtalanul hortyogó macihoz. Neki minden olyan egyszerű, annyira irigylem érte! Próbálna meg néha bridzsezni keddenként, akkor egyből vége lenne a felhőtlen nyugalmának.    
Osskó András
2011. szeptember 19.

A Securitate közbelép – A Bukarest–Budapest meccs krónikája

1970 elején megalakult a Román Bridzsszövetség, és ebből az alkalomból meghívták a magyar válogatott csapatot Bukarestbe. A Budapest–Bukarest mérkőzés a román válogatott háború utáni első nemzetközi megmérettetése volt, a meghívást valószínűleg annak köszönhettük, hogy a magyar bridzsezők a 60-as években már bekapcsolódtak a nemzetközi bridzséletbe. A visszaemlékezésem erről a 41 évvel ezelőtti versenyről szól. Emlékeim mellett felhasználtam Fülöp Miklós akkori főtitkár és Csepeli Miklós Bridzséletben közzétett korabeli beszámolóját is. (A képen Osskó András, a szerző)  
Koltai Gábor
2011. szeptember 16.

Csak ne kapkodj! – csb I/A 1. forduló

Az új bajnoksághoz új mottót illett volna választani – de ez a fűben heverésző maci annyira a szívemhez nőtt, hogy marad minden a régiben… Idén is az olyan partikra vadászunk, amiket ha véletlenül elrontunk, akkor mások rögtön meg tudják magyarázni, miért is kellett volna másképpen csinálnunk.
Koltai Gábor
2011. szeptember 11.

Hogy is volt? – Bridzsmesék (IX.): dr. Proniewicz Ferenc

A „láncreakció” folytatódik, Kovács Laci bácsi másik partneréhez vezet az út, akivel együtt szintén szép sikereket értek el, például két egymás utáni évben is megnyerték az ausztriai Veldenben rendezett nemzetközi csapatversenyt. Pronyi főleg a külföldi versenyeken aratott – emlékeim szerint összesen kétszer voltam vele egy csapatban (Velden, Kassa), és mindkétszer nyertünk. Kassán végig vele játszottam, miután Veldenben az utolsó fordulóban az utolsó asztalon játszva „keresztben” ültünk le, és akkor „csiszolódtunk össze”, a másik asztalon ezen a meccsen a dr. Szirmay–Csepeli pár játszott. (A képen balra Pronyi, mellette Kovács László)
Koltai Gábor
2011. augusztus 30.

Egy rendhagyó emlékverseny – A Lévai-kupáról

Lapunkban négy hónappal ezelőtt megígértük, hogy emléket állítunk Lévai Jánosnak: A legnagyobb csapás. Az emlékverseny egyetlen mérkőzésből állt – Lévai Jancsi hosszú és eredményes bridzspályafutásának két meghatározó csapata, az OGV-Taurus-Elastron és a FÉSZEK csapatai között.
Csepeli Miklós
2011. augusztus 26.

Hogy is volt? – A Várkert kioszk

Ybl Miklós szivattyúháznak tervezte, egy ideig úgy is működött, de a gyönyörű neoreneszánsz épület később kedvelt szórakozóhely lett. Az északi oldalon a kerthelységben esténként élőzenére táncolhatott a vendég, az épület déli részén kártyabarlang működött, amelynek nyitott terasza volt. Étterem és éjszakai bár is üzemelt a kioszkban. Egyszóval amolyan polgári csökevény volt az egész… A 60-as években be is zárt, valószínűleg elnyomta  a szemközti Várkert bazárban megnyíló Ifjúsági Park és a növekvő gépkocsi forgalom. Később egy időre a kioszkból kaszinó lett, a hely szelleme (genius loci) örömére.
Gál Péter
2011. augusztus 21.

A bridzs nagy - A www.bridgebig.com-ról

Új bridzselő hely van kialakulóban az interneten. A www.bridgebig.com ötlete Hollandiában született. Megirigyelve a póker internetes világsikerét két fiatal, Nira Talová és René de Waele megpróbál valami hasonlót a bridzs játékkal kapcsolatban. A tervük sok-sok pénzdíjas verseny rendezése, és ez talán sehol sem minősül tiltott szerencsejátéknak.